Istenközpontú gyógymód a magányosság járványa ellen

Istenközpontú gyógymód a magányosság járványa ellen

Istenközpontú gyógymód a magányosság járványa ellen

Úgy tűnik, manapság mindenki a magányról beszél. Ez a téma annyira elterjedt, hogy őszintén szólva be kell ismernem, szinte már oda se figyelek rá.

Olyan ez, mint amikor gyerekkorunkban elengedtük a fülünk mellett a szüleink figyelmeztetéseit: „Edd meg a borsót!”, „Ne szaladgálj a medence mellett!” „Használj fogselymet!”, „Olvasd el a leckét!”, „Aludj napi nyolc órát!” vagy „Légy barátságos!”.

Pedig tudatosítanunk kell magunkban, hogy Isten azt akarja, hogy közösségben éljünk más hívőkkel az Ő dicsőségére. Gondoljunk csak arra, amit Dávid mondott a 16. zsoltár 2-3. versében:

„Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem. A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem.”

Dávid összekapcsolja Isten népe miatti örömét Isten jósága feletti örvendezésével. Nem két különböző örömforrásból merít: itt van Isten népe, ott pedig Isten. A földön élő szentek Isten jóságának bizonyítékai, ezért minél jobban örül miattuk Dávid, annál jobban gyönyörködik Istenben is.

Pál apostol is ezt hangsúlyozza az Efezus 3,20-21-ben:

„Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.”

Amikor Pál dicsőséget tulajdonít Istennek a Gyülekezetben és Krisztus Jézusban, nem Isten két különböző dicsőségéről beszél: Isten dicsőségéről itt a Gyülekezetben, és Isten dicsőségéről ott Krisztus Jézusban. Dávidhoz hasonlóan Pál is összekapcsolja e kettőt, és megdöbbentő állítást tesz, amikor úgy beszél a Gyülekezetről, mintha egy festővászon lenne, ahol Isten Krisztus Jézus arcának megjelenítésén keresztül mutatja meg dicsőségét.

Ha jobban meg akarjuk ismerni Istent, akkor jobban meg kell ismernünk a Gyülekezetet.

Isten saját magáról fest portrét, és ha hit által te is Jézusra bíztad magad a bűneid bocsánatára, és életedet alárendelted az Ő hatalmának, akkor te is része vagy ennek a képnek. Persze csak kicsinyke része – egy négyzetcentiméter, amely milliárdnyi másik négyzetcentiméterből áll minden nemzetből, törzsből és nyelvből. Ha teljes egészében meg akarjuk érteni az isteni Művész zsenialitását, akkor a teljes vásznat meg kell néznünk, amelyre Ő fest. Más szavakkal, ha jobban meg akarjuk ismerni Istent, akkor jobban meg kell ismernünk a Gyülekezetet.

Említsünk meg négy szempontot, melyeknek Isten átfogó megváltó munkája fényében meg kell változniuk a Gyülekezetben!

1. Ha a Gyülekezet Isten dicsőségét mutatja meg, akkor meg kell változnia annak, ahogyan a keresztyéneket látjuk.

C. S. Lewis, miközben azon elmélkedik, hogy mások hogyan tudják kihozni barátainkból azokat a tulajdonságokat, amelyeket egyébként soha nem látnánk, ezt a jelenséget a keresztyén közösségre és Istenről való tudásunkra alkalmazza: „Mert minden lélek, aki a maga módján látja Istent, megosztja egyéni látomását a többiekkel. (…) Minél inkább megosztjuk egymással a mennyei eledelt, annál több jut mindegyikünknek.”

Amikor szó nélkül elsétálunk keresztyén testvéreink mellett a gyülekezetben, elszalasztjuk Isten jobb megismerésének lehetőségét.

Tehát szervezzünk meg egy közös kávézást! Tegyük le a telefont, és kérdezzük meg a barátunkat, hogy van! Olyan valakivel beszélgetünk, aki megmutathatja nekünk Isten jellemének és kiválóságának egyedi vonásait. Ez megnyilvánulhat úgy, hogy megoszt velünk valamit, amit nemrég olvasott a csendességében, egy imát, amit imádkozott, egy bátorító szót felénk, egy történetet arról, hogyan ismerte meg Jézust, vagy bármi mást a sok ezer dolog közül! A lényeg az, hogy mivel más keresztyének lehetőséget kínálnak nekünk, hogy jobban megismerjük Istent, érdemes velük mély kapcsolatot ápolnunk.

2. Ha a Gyülekezet Isten dicsőségét mutatja meg, akkor meg kell változnia a helyi gyülekezetről alkotott véleményünknek.

Miután a Szent Szellem betöltötte a hívőket a Cselekedetek könyvében, mit tettek? Helyi gyülekezeteket alapítottak. És mit tettek, miután az evangélium egyre több területen terjedt el? További helyi gyülekezeteket hoztak létre. És kinek írta Pál a leveleit? Helyi gyülekezeteknek és helyi gyülekezetek pásztorainak.

Ha anélkül próbálnánk Jézussal járni, hogy egy helyi gyülekezethez tartoznánk, akkor olyasmit teszünk, amit az újszövetségi keresztyének nem tettek, és ami még ennél is súlyosabb, hogy elszalasztunk egy lehetőséget arra, hogy többet lássunk Istenből. Isten különleges erővel töltötte meg például a hűséges igehirdetést, a gyülekezeti éneklést, a közös imádságot, sőt még a gyülekezet tagjait is, hogy megmutassa nekünk dicsőségét (Ef 4, Róm 12,3–8 és 1Pt 4,10–11).

Ismerjük meg tehát azokat az idős asszonyokat a gyülekezetből, akik hatvan éve járnak Jézussal – özvegységük, depressziójuk és betegségük ellenére! Isten azért helyezte őket az életünkbe, hogy megtapasztalhassuk olyan vonásait Isten jellemének, amelyek egyébként valószínűleg észrevétlenek maradnának előttünk.

Ismerjük meg a pásztorainkat, akik a Főpásztor segédpásztorai! Bár Isten egy híresség Instagram-videóját is felhasználhatja, akivel soha nem fogunk találkozni, hogy jót tegyen velünk, de ennél sokkal fontosabb, hogy pásztorokat biztosított számunkra a saját gyülekezetünkben. Jézus ezeken a pásztorokon keresztül akar minket pásztorolni ott, ahol vagyunk. A Szent Szellem által közvetlenül meg akar szólítani minket az Ő Igéjével, ezért olyan pásztorokat helyezett az életünkbe, akik ismerik a félelmeinket, a kísértéseinket és a szenvedéseinket.

Amikor elkötelezzük magunkat egy helyi gyülekezet mellett, amely elkötelezte magát mellettünk, akkor számíthatunk arra, hogy növekedni fogunk Isten megértésében és szeretetében, aki megmentett minket és elhívott, hogy részesei legyünk az Ő családjának.

3. Ha a Gyülekezet Isten dicsőségét mutatja meg, akkor meg kell változnia annak, ahogyan más gyülekezeteket látunk.

Milyen igazság fogja aláásni a pártos gondolkodás és az eltörlés kultúráját a modern evangéliumi világban?

Az 1Korintus 3,21-23-ban Pál azt mondja nekünk, hogy más gyülekezetek is részesülnek abban a kegyelemben, amelyben mi is részesülünk:

„Azért senki ne dicsekedjék emberekkel, mert minden a tietek; akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek. Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.”

Pál, Apollós vagy Kéfás nem adhatott a korintusiaknak semmit, amit Krisztuson keresztül már ne kaptak volna meg. És mivel a korintusiaknak Krisztus által mindenük megvolt, Pál, Apollós vagy Kéfás semmit sem vehetett el tőlük.

Krisztuson keresztül Isten minden kegyelme Isten egész népében a miénk.

A Krisztussal való egység láncfűrészként vágja át a pártos gondolkodás lábát, mert Krisztuson keresztül Isten minden kegyelme Isten egész népében a miénk.

A szomszédos utcában lévő nagy gyülekezet evangélizációs buzgalma a miénk. Ahogy a Szellem gyümölcse is abban a kis gyülekezetben, amely mellett minden vasárnap elhajtunk. A tokiói pünkösdi gyülekezet hűséges imádsága a miénk. Ahogy a kairói baptista gyülekezet igaz tanításhoz való ragaszkodása is.

Egy sokszínű királyság polgára vagyunk, egy végtelen, terjeszkedő városban, amelyben a kegyelem nyilvánvaló, és mindez a miénk. Minden gyülekezet egy új út, amely egyedülálló dicsőséget ígér. Minden gyülekezet egy új csúcs, olyan kilátással, amelyet még soha nem láttunk. Szóval induljunk el! Ismerjük meg! Fedezzük fel!

De hogyan fogjunk hozzá? Nos, nyilvánvalóan nem úgy, hogy minden vasárnap gyülekezetről gyülekezetre járunk, ahelyett, hogy elköteleznénk magunkat egy helyi gyülekezet mellett. Ehelyett próbáljuk meg elolvasni és értékelni olyan hűséges keresztyén szerzők könyveit, akik nem a mi környezetünkből származnak. Beszéljünk pozitívan a városunkban lévő gyülekezetekről! Bátorítsuk a gyülekezetünket, hogy működjön együtt más gyülekezetekkel az evangelizációban és az gyülekezetplántálásban! Javítsuk ki azokat, akik a keresztyén vezetők hibáin viccelődnek! Túl sok forog kockán ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk és lekicsinyeljünk más közösségeket. Isten dicsősége van ezeken a helyeken.

4. Ha a Gyülekezet Isten dicsőségét mutatja meg, akkor meg kell változnia annak, ahogyan a nem keresztyéneket látjuk.

A Jelenések 7,9-10-ben János apostol látomást kap az egész, globális Gyülekezetről – egy pillantást vethet a vászonra, amelyet teljesen betölt Isten dicsősége.

Ám ez a vászon még nincs készen, ami azt jelenti, hogy el kell mennünk a kép minden sarkába az evangéliummal. Amikor a Jelenések 7-ben szereplő nagy sokaság teljes létszámmal követi Jézust, akkor Isten dicsőségének képe Jézus Krisztus arcán teljes lesz, és színről színre fogjuk látni Őt.

A nagy missziói parancs teljesítése és Isten Jézusban való kinyilatkoztatása nem független egymástól. Szükségünk van arra, hogy a földön minden szent teljes mértékben örvendezzen Isten jóságának (Zsolt 16,2-3).

Tehát kérdezzük meg nem keresztyén munkatársunkat, hogy olvasná-e velünk a Bibliát! Szerezzünk gyakornoki munkát Dubaiban! Töltsük életünk hátralévő részét Japánban!

Nézzük, ahogy Isten betölti a vásznat dicsőségével! Ismerjük meg teljes mértékben a Gyülekezetet! Ismerjük meg teljes mértékben Istent! A magányosság járványa nem mondhatja ki az utolsó szót azok felett a keresztyének felett, akiknek ennyi minden adatott!

Caleb Batchelor

Caleb Batchelor a Boynton Beach-i Első Baptista Gyülekezet segédlelkésze.

www.9marks.org/article/a-god-centered-antidote-to-the-loneliness-epidemic/


A gyülekezet

A gyülekezet – Útmutató Isten családjához

Stephen McQuoid – 124x183mm, 144 oldal

A keresztyén gyülekezetet nem emberi szándék hozta létre, nem is valamilyen vallásos hagyomány, amely az évszázadok során alakult ki Jézus Krisztus idejétől fogva. A gyülekezet sokkal inkább Isten tervének a szíve az emberiség számára, egy tevékeny család, melyben minden egyes keresztyénnek megvan a maga szerepe. A téma gyakorlati megközelítése nagy segítséget jelenthet kezdő hívő emberek számára is.

Share this post


Listák

Termék hozzáadása egy gyűjteményhez.
0 lists
 Kezelés

    Hozza létre az első listáját!
    Új lista készítése