Miért kell foglalkozniuk az evangéliumi keresztyéneknek a római katolicizmussal?
Amikor különféle hallgatóságok előtt és különböző konferenciákon felszólalok, újra meg újra visszatér a kérdés: miért törődjenek az evangéliumi hívők a római katolicizmussal? Hadd említsek négy okot!
Globális ügyről van szó
Bárhová megyünk a világon – északra vagy délre, keletre vagy nyugatra –, mindenütt találunk olyan embereket, akik római katolikusoknak mondják magukat, és legtöbbünk ilyen-olyan módon kapcsolatba kerül velük érintve a hit kérdéseit is. A római katolikus egyházzal találkozunk az intézményein és szervezetein keresztül is: egyházközségeken, iskolákon, kórházakon, jótékonysági szervezeteken, mozgalmakon keresztül stb. A Pápai Évkönyv 2020-as kiadása szerint a katolikusok világszerte 1.329 milliárdnyian vannak, messze a legnagyobb keresztyén felekezetet és a világ legnagyobb vallási szervezetét alkotva. A pápa ugyan Rómában él, de globális szereplő, aki sok figyelmet kap a médiában. A római egyház – dokumentumai és kezdeményezései révén – világszintű szereplője a vallásközi kapcsolatokkal, misszióval, környezetvédelemmel, ökumenizmussal stb. kapcsolatos nagy vitáknak. Akár római katolikus többségű vidéken élünk, akár olyan területen, ahol kevés katolikus található, a római katolikus egyház jelenléte átható. Hacsak meg nem bújunk a kis zugunkban, nem akarva kapcsolatba kerülni a körülöttünk lévő világgal (bárhol legyünk is), foglalkoznunk kell a római katolicizmussal.
Bárhová megyünk a világon, mindenütt találunk olyan embereket, akik római katolikusoknak mondják magukat.
Teológiai ügyről van szó
A 16. századi protestáns reformáció Isten mozgalma volt, mely helyreállította és megerősítette a bibliai evangéliumot, melynek középpontjában egyrészt a három-egy Isten tekintélye áll a bibliai kinyilatkoztatásban („egyedül a Szentírás”); másrészt Jézus Krisztus munkájának elégségessége („egyedül Krisztus”); továbbá az üdvösség ingyenes ajándéka mindenkinek, aki hisz („egyedül hit által”); valamint az a felhívás, hogy éljünk Istenért, és imádjuk Őt minden tettünkben („egyedül Istené legyen a dicsőség”). A római katolicizmus szembeszállt ezekkel az igazságokkal, és elítélte azokat, akik magukévá tették őket. A II. vatikáni zsinat után Róma kissé változtatott a hozzáállásán; a hangnem barátságosabb, a kontúrok pedig homályosabbak lettek. Azonban a római katolicizmus továbbra sem kötelezte el magát egyedül a Szentírás, egyedül Krisztus és egyedül a hit mellett; és imádata sem kizárólag Istennek szólt. A római katolikus evangélium eltér a bibliai evangéliumtól. A római katolikus egyház nem biblikus dogmáinak, szokásainak és struktúráinak egyikét sem törölték el, bár talán átalakították vagy továbbfejlesztették őket.
A reformációnak nincs vége, továbbra is az evangélium a tét, és mindazoknak, akik szilárdan akarnak állni az igazságban, legalább valamennyit meg kell érteniük abból, amit a római katolicizmus képvisel.
Evangelizációs ügyről van szó
Mivel oly sok római katolikus él világszerte, jó eséllyel mindannyiunknak vannak katolikus szomszédjai, barátai, családtagjai és kollégái. Római katolikus többségű környezetben ez gyakran azt jelenti, hogy az emberek katolikusnak mondják magukat, mert vallásos családba születtek, vagy mert a kulturális közegüket a római katolicizmus határozta meg, de alapvetően nincsenek tisztában az evangéliummal. Sok névleges katolikus úgy vélekedik és viselkedik, mint a legtöbb nyugati világi ember: annak tudata nélkül, hogy Isten valóban és igazán jelen volna az életükben. Más szóval nem újjászületett keresztyének. Más katolikusok vallásos értelemben elkötelezettek, de talán olyan hagyományokba és szokásokba bonyolódtak, amelyek távol állnak a bibliai hittől. Ez hatalmas evangelizációs lehetőségekkel jár. Hozzájuk is el lehet és el is kell juttatni az evangéliumot. Meg kell próbálnunk belépni a római katolikus gondolkodásba és szelíden szembesíteni azt az evangéliummal. Ahhoz, hogy ezt szellemileg értelmes módon tehessük, meg kell értenünk, miről szól a római katolicizmus.
A római katolicizmus újabb kihívással állítja szembe a mai evangéliumi keresztyéneket.
Stratégiai fontosságú ügyről van szó
A római katolicizmus újabb kihívással állítja szembe a mai evangéliumi keresztyéneket. Róma régebben eretnekségnek vagy szakadárságnak tartotta a keresztyénség más formáit (pl. a görögkeleti vallást és a protestantizmust); Róma volt az, aki eltávolította magától a kívülállókat. A II. vatikáni zsinat (1962–5) után a római egyház úgy gondol ezekre a hitbeli hagyományokra, mint amelyek továbbra is hiányosak, de „tökéletlenül egyesültek” Rómával. Róma nagyon is ökumenikussá vált, oda akar állni más keresztyének mellé, hogy azok is cum Petro („Péterrel”, vagyis kibékülve a katolikus egyházzal) és sub Petro („Péter alatt”, azaz valamiképpen az egyház struktúrái által közrefogva) legyenek. Ugyanez mondható el más vallásokról is. A II. vatikáni zsinat előtt pogánynak ítélték őket; most viszont Istenhez vezető legitim utaknak látják őket, követőiket pedig „testvéreknek” nevezik. Róma sokat fáradozik annak érdekében, hogy minden vallást összegyűjtsön vezetője, a pápa körül. Ez nem összeesküvés-elmélet, hanem a mai római katolicizmus univerzalista programja, mely a II. vatikáni zsinat óta működik. Az evangéliumi keresztyéneknek tudniuk kell, merre tart Róma. Nem akarunk részévé válni egy olyan „katolikus” projektnek, amely csorbítja az evangéliumi missziót, melynek célja Jézus Krisztushoz téríteni a benne nem hívő embereket. Mi Isten népének az Úr Jézus alatti egységére törekszünk, nem pedig az egész emberiség Róma alatti általános egységére.
A mai világban az evangéliumi keresztyéneknek missziológiai, teológiai, evangelizációs és stratégiai okokból foglalkozniuk kell a római katolicizmussal.
Leonardo De Chrico
A cikk az Azonos szavak, külön világok c. könyv függelékét képezi.
Leonardo De Chirico (PhD, King’s College, London) a Breccia di Roma nevű gyülekezet lelkipásztora, történeti teológiát tanít a padovai Instituto di Formazione Evangelica e Documentazione (IFED) nevű intézetben, valamint a Reformanda Initiative vezetője. Emellett blogot ír, kiadója a Studi diTeologia nevű evangéliumi teológiai folyóiratnak, valamint több könyv szerzője.
Leonardo De Chirico – 124x183mm, 224 oldal
Közös alapra hozhatók-e az evangéliumi protestánsok és a római katolikusok? Vagy a teológiájuk közötti mélyreható különbségek, valamint a Krisztusról, az egyházról és az üdvösségről szóló tanításokról alkotott nézeteik azt tanúsítják, hogy valójában nagyon különböző evangéliumokat vallanak?
