Akár egynek is prédikálni
Amikor misszionárius voltam, néha előfordult, hogy csak a feleségem és két kisgyermekem hallgatta a prédikációmat. Ez után a tapasztalat után a kisebb gyülekezetek soha nem jelentettek gondot számomra. Egy negyvenfős gyülekezet előtt állva mindig elmondhatom magamnak, hogy több mint tizenkétszerese annak a létszámnak, mint amennyit néha misszionáriusként láttam! Persze függetlenül a létszámtól, a padban ülők közül mindenkinek szüksége van az evangéliumra. A következő történet jól szemlélteti, hogy senkinek sem szabad kicsúfolnia „a kicsiny kezdetet” (Zak 4,10).
Lyman Beecher (1775-1863)[1] ellentmondásos megítélésű presbiteriánus lelkész volt az Egyesült Államokban (legalábbis később ellentmondásossá vált). Pályafutása elején meghívták, hogy cseréljen szószéket egy vidéki lelkésszel. Hideg, téli nap volt. Nehéz volt az utazás, mert az utat vastag hótakaró borította. Ennek ellenére Beecher kitartóan hajtotta a lovát, így érkezett meg a templomhoz.
Amikor belépett az épületbe, nem volt ott senki. Várt. Még mindig nem érkezett senki. Úgy döntött, hogy leül a szószék mögötti székre.
Egy idő után nyikorogva kinyílt a templom ajtaja. Egy fiatalember lépett be és leült. Senki más nem jött. Beecher azon töprengett, hogy prédikáljon-e vagy sem. Úgy döntött, hogy mivel prédikálni jött, nincs joga nemet mondani, még akkor sem, ha csak egy ember van jelen, akin segíthet a prédikációja. Végigcsinálta az egész istentiszteletet, imádkozott, olvasott, énekelt és prédikált – egyetlen hallgatónak.
Az áldás elmondása után Beecher lelépett a szószékről, hogy beszéljen a férfival, de az addigra már eltűnt. A lelkész nem látta sehol.
Lyman Beecher gyakran gondolt erre a különös istentiszteletre és arra, hogy ki volt az a férfi. Húsz évvel később Ohión utazott keresztül, ahol egy idegen váratlanul a nevén szólította. Az idegen megkérdezte Beechert, hogy emlékszik-e rá. Beecher nem emlékezett. „Gondoltam, hogy nem – felelte a férfi –, pedig eltöltöttünk egy kis időt közösen egy templomban egy viharos napon. Emlékszik arra, hogy húsz évvel ezelőtt egyszer egyetlen embernek prédikált?”
Isten Igéje soha nem tér vissza Őhozzá üresen, és munkánk soha nem hiábavaló.
„Igen, most már emlékszem, és ha ön az a személy, akkor tudnia kell, hogy azóta is látni szeretném!” – válaszolta Beecher, és megragadta a férfi kezét.
„Én vagyok az az ember – mondta a férfi –, és az a prédikáció megmentette a lelkemet. Lelkész lett belőlem, és ott van a templomom! Ennek a prédikációnak gyümölcsei, uram, egész Ohióban ott vannak!”
Ha csak egy, három vagy negyven embernek prédikálunk is, Isten Igéje soha nem tér vissza Őhozzá üresen, és munkánk soha nem hiábavaló.
(Átdolgozva R. Cameron-Smith: Különös események a magányos kunyhóban és 46 másik történet c. könyve alapján)
Wes Bredenhof kanadai születésű lelkipásztor, jelenleg a tasmániai Launceston szabad református gyülekezetében szolgál. Számos cikk és recenzió szerzője.
bredenhof.ca/2022/08/29/preaching-for-one
[1] A lánya volt Harriet Elizabeth Beecher Stowe amerikai író, abolicionista, a Tamás bátya kunyhója című regény szerzője. (Szerk.)
Dr. Kiss Ferenc – A/5, 302 oldal
Dr. Kiss Ferenc (1889-1966) népét és hazáját úgy is szolgálta, mint kiváló orvosprofesszor. Fontos volt számára, hogy igehirdetéseinek középpontjába Isten és Jézus Krisztus álljon, olyankor is, amikor életének egyes részleteiről tett bizonyságot, vagy éppen számtalan külföldi útjáról tartott beszámolót. Ebben a köteteben az 1946-1957 közötti időszakban elhangzott igehirdetések, tanítások, bibliamagyarázatok olvashatók.